Két klasszikus félelemről érdemes már elöljáróban megemlékezni (mert hogy immáron emlékké lesz a kalapálás, ha minden igaz, és eléggé bizakodóak vagyunk). Mindenki rávert már az ujjára legalább egyszer életében, ha próbálkozott a fali dekorálás eme néha igencsak veszélyes válfajával. Ha pedig aktuálisan mégsem verte volna le mutatóujjáról a körmöt, valószínűleg sikerült úgy elhajlítania a szöget csapkodás közben, hogy az vagy alkalmatlanná lett bárminemű kép megtartására is, vagy kihúzása közben magával hozta a fél falat.

És ahogyan azt Horst Fuchs is mondhatná: mától ennek vége. Amennyiben bízhatunk az Instahang képakasztó csodájában. Tényleg jó az eszköz, és a kevésbé barkácsolós háztartásokban sem kell feltétlenül áthívni Laci bácsit a szomszédból, hogy ugyan verjen már be egy szöget, ha lehet. 

Mert az amúgy is elég kellemetlen, és úgysem jöhetünk ki jól belőle. 

A képakasztó tehát ügyes ötlet és akkor is jó szolgálatot tesz, ha mi magunk egyébiránt egészen jó kapcsolatban vagyunk a kalapáccsal és a szögekkel, de egyben szeretjük a gyorsabb és biztosabb megoldásokat is.

Arra persze nem kell számítani, hogy a képakasztó a fél méter vastag betonfalba is gond nélkül becsippantja aprócska szögeit és máris kiakasztható a falra a legutóbbi nyaralásélmény, építkezés, katasztrófa, vagy csoda örök mementója. Ellenben a gipszkartont viszi rendesen – ahogyan Laci bácsi mondaná, amikor rádöbben, hogy miért nem hívtuk át már két éve.

Hölgyeknek kifejezetten jól jöhet, főleg ha nincs, vagy nem mindig van férfi a háznál, esetleg nevetséges ötlet még belegondolni is, hogy megkérjük a szögelésre. 

A kalapáccsal mesterkedő titánok kora mára némileg a homályba veszett, de hát azért ilyen okos az ember, hogy megoldást találjon mindenre. Ez a kis képakasztó is ékes példa.